Dr. Pákozdy László

Fogszakorvos, dentoalveoláris sebész

Miután 1994-ben végeztem Budapesten, a SOTE konzerváló fogászati osztályán, illetve számos kiváló hazai és londoni fogászaton való munka során a fogpótlások és fogászati implantátumok terén szereztem széleskörű tapasztalatot. Hiszek az egyenrangú munkában. Meggyőződésem, hogy a páciensnek fontos megismernie és megértenie az egyes kezelési lehetőségek előnyeit és hátrányait, mert így közösen tudjuk a számára szakmailag legmegfelelőbb tervet kiválasztani. Az ilyen együttműködésnek köszönhetően a gyógyulás eredményesebb és teljesebb. A munkám során kizárólag a legjobb minőségű fogászati alapanyagokkal dolgozom, a munkatársaimmal pedig a minőségi munka iránti igény, az egyenes kommunikáció és a fogászat iránti szeretet hozott össze.

Schmuck Andrea

Klinikai fogászati higiénikus, előadó

Andi 22 éve elhivatott tagja a fogászati szakmának és amellett, hogy gyermek prevenciós programot csinál óvodákban, iskolákban, szívén viseli a dentálhigiénikusok képzését.

Évek óta oszlopos tagja a szakmai rendezvényeknek és gyakran találkozhattunk vele tv-s egészségügyi műsorok vendégeként.

Fő feladatkörei: a fogkő eltávolítás, homokfújás vagy air flow kezelés. Prevenciós szokások feltérképezése és azok kiegészítése. A szájhigiéniás eszközök bemutatása (egyénenként) és azok gyakorlati oktatása a pácienseknek. A helyes fogmosás, fogselyem, szájzuhany és fogköz-tisztító eszközök alkalmazásának tanítása.

A fogorvosi kezelések után az éves kontrollra való visszahívás, plakk-festés és a különböző fogpótlások helyes ápolásának a bemutatása is a feladatai közé tartozik.

Az elmúlt 8-10 évben lehetősége adódott megtanulni az ínyregeneráció érdekében végzett nagyon fontos terápiát a HYALURONSAVAS ÍNYFELTÖLTÉST, ami az ínysorvadás
kezelésében nagy előrelépésnek számít!

Kiss Barbara

Fogászati asszisztens, dentálhigiénikus

Szeretek emberekkel dolgozni, segíteni őket egy folyamatban, amely során egészségesebbek, magabiztosabbak, teljesebbek lesznek. Számomra ezt jelenti a fogászati asszisztencia: együtt dolgozni egy szakmailag megbízható orvossal. Ilyen körülmények között valóban a páciens igényeire koncentrálhatok, segíthetem Őt, hogy ne kiszolgáltatott résztvevője legyen a fogászati beavatkozásnak, hanem egyenrangú partnere az orvosnak a gyógyulás és szépülés folyamatában.

Mindennapos tapasztalatom, hogy a fogászati kezelés nem szükségszerűen rossz élmény, hiszen odafigyeléssel, személyre szabott tájékoztatással, empátiával és türelemmel a páciensek is nyugodtak, magabiztosak lehetnek a teljes folyamat során.

Olyan orvosokkal szeretek együtt dolgozni, akik hisznek az egyenes, ugyanakkor empatikus kommunikáció erejében, a modern technológiákban és a kiváló alapanyagokban.